2012. augusztus 29., szerda

11.rész~ Ajándékok amik egy életre szólnak


Új rész elnézést hogy ilyen nagyobb szünetek vannak, de most a pótvizsgára kellet készülnöm, de amint megkezdődik, a suli nagyobb rendszerességgel tudok majd írni. Heti két részt tervezek majd, de ez majd az órarendemtől és a szabadidőmtől függ.  De ÁTMENTEM a pótvizsgán szóval királyság.Nah befogtam olvassátok.




**********Zoe szemszöge**********

Haza értünk elhatároztuk, hogy csinálunk ebédet. Csináltunk csirke falatokat meg sült krumplit. Finom lett megkajáltunk közben pedig a csajokról beszélgettünk. Mikor végeztünk rendet raktunk a konyhában. Aztán Rose közölte, hogy beköti a szemem és elvezett az ajándékomig. Egy fekete kendővel bekötötte a szemem és bevezettet a kocsiba én lassan beültem becsatoltam magam. (Fő a biztonság). Rose is beszállt beindította motort és elhajtottunk. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk. Majd megölt a kíváncsiság. Amikor Rose leállította a motort és azt mondta „Megjöttünk, de a kendőt még ne vedd le”. Rose segített kiszállni a kocsiból. Odavezetett egy boltba, mert ajtónyitódást hallottam. De nem tudtam, hogy hova léptünk be, furcsa szag volt. Olyan festék féle. Akkor levette a szememről a kendőt. Egy tetováló szalon közepén álltunk. Én tátottam a szám és csak néztem. Rosezal mindig is akartunk közös tetkót. Eddig egyszer került szóba, de akkor még csak 16 évesek voltunk. Mikor feleszméltem a csodálkozásból rájöttem, hogy akarok tetoválást. Mindig is akartam tetkót szerintem nem is egyet, hanem még többet. Rose rám nézett és elém tartott egy papírt, amin egy szépen megrajzolt kulcs és egy lakat volt. Nagyon tetszett tényleg úgy nézett ki amit egész életemen át viselni tudnék. Bólintottam már csak az volt a kérdés hogy hova rakjuk fel.

- Lányok mit szeretnétek és hova? – kérdezte egy szét vart irtó helyes fültágítós srác.

- Hát őt szeretnénk és én gondolkoztam, hogy ide a derekamra mit szólsz hozzá Zoe? – kérdezte Rose és igen nekem is az ugrott be elsőnek, hogy oda szeretnék egyet.

- Rendben. Nagyon fog fájni? – kérdeztem a sráctól.

- Nem, csak az eleje, de utána nem. – mosolyogva válaszolt.

- Hát jó akkor kezdjünk neki. – csapta össze a tenyerét Rose.

- Ezt egy 20 perc alatt átrajzolom sablonnak és addig döntsétek el, hogy melytök kezdi. – mondta a srác és eltűnt a rajzzal.

- Istenem, reméltem, hogy tetszeni fog az ötlet és igen nem csalódtam. De ha nem akarod, akkor nem muszáj. – mondta Rose. Én megöleltem és rámosolyogtam.

- Kezdek én. Én rajtam lesz a lakat. – mondtam. Rose bólintott és mosolygott. Hamar eltelt a 20 perc és kész voltak a sablonok. Visszajött Nick (így hívták a srácot) a sablonokkal a kezében.

- Nah ki kezd? – kérdezte ravasz mosollyal.

- Én. – mondtam határozottan.

- Első tetkótok? – kérdezte mi bólintottunk.

Én befeküdtem egy ilyen fotelszerű cuccba. Rosenak erősen megszorítottam a kezét és Nick elkezdte a tetkót. Tényleg csak az elején fájt. Aztán már nem annyira. Mikor szólt, hogy kész én gyorsan megnéztem a tükörben nagyon tetszet tényleg nagyon jól nézett ki gyorsan visszarohantam Rosehoz ő már abban a fotelben feküdt. Erősen szorította kezemet. Mikor ő is végzett megnézte a tükörben. Neki is nagyon tetszett. Rose rendezte a számlát Nickkel. 



- Köszönöm. – mondtam Rosenak nyomtam egy nagy puszit az arcára.

- Boldog szülinapot! Örök barátnők? – kérdezte én elnevettem magam és megöleltem.

- Örök barátnők. – mondtam mosolyogva.

Visszaültünk a kocsiba és haza hajtottunk. Már 17: 54 óra volt mire haza értünk. Harry hívott, hogy este háromnegyed hétre ott vannak Zaynnel. Haza értünk Rosezal átöltöztünk valami kényelmesbe. Átvettem egy galaxisos leggingset meg egy fehér toppot. Rose meg egy szarvasos pulcsit és egy fekete leggingset. Kicsit lazábbra-otthoniabbra vettük a magunkat. Leültünk a nappaliba és a tetkónkat nézegettük. Fájt eléggé, de bekentük ilyen kínai csodaszerrel (anya kréme). Azután is fájt de már nem zavart minket annyira. Nagyon tetszik, és tényleg nem fogom megunni, mert minden emléket eszembe juttat amit Rosezal 4 éves korunk óta együtt csináltunk. Az első bulinkat, az első fiúinkat az első nagy csalódásunkat. Minden be van zárva abba a lakatba, ami rám van varrva és ezt csak Rose érti meg milyen sokat jelent nekem. Tökre meghatott ez az egész és legördült egy könnycsepp az arcomon. Rose megölelt és abban a pillanatban csöngettek. Rose elment kinyitni az ajtót én próbáltam eltüntetni a könnycseppeket az arcomról. Harry jött be a nappaliban és azt látta hogy a szememet törölgetem.




- Hé mi a baj? Bántottak? Megverjem? Ki volt az? – kezdte Harry. Én elnevettem magam és rámosolyogtam és hosszan megcsókoltam. Megmutattam neki a tetoválásomat adott rá egy puszit. – Ezért sírsz? –kérdezte megint elnevettem magam.

- Nem dehogy csak eszembe jutott, hogy Rosezal mennyi mindent töltöttünk el együtt. – fejtettem ki a véleményem. Harry csak bólogatott közben Rose és Zayn is ott állt a nappaliban. Felálltam Rosezal egymás mellé raktuk a tetkóinkat. Tetszett a srácoknak főleg Zaynnek a kis tetkó mániás.

- Éhesek vagytok? – kérdezte Rose.

- Hát igen. – bólintottak a fiúk. Rose el is tűnt a konyhában.

- Remélem azért az én ajándékomnak is örülsz majd. – mondta Harry mosolyogva. Imádom, amikor mosolyog, mindig megrezzenek a térdeim a gyomrom görcsbe rándul. Pedig csak mosolygott.

- Jó egy pillanat csak segítek Rosenak a konyhában. – mosolyogtam és nyomtam egy csókot Harrynek. Gyorsan összeraktunk a srácoknak egy nagy tál kaját. Betoltuk a mikroba és vártuk, hogy melegedjen. A csendet Rose törte meg.

- Szerinted mit kapsz? – kérdezte ravasz vigyorral az arcán.

- Fingom nincs. – válaszoltam kulturáltan. Mire Roseból kitört a nevetés. A kaják megmelegedtek. Vittük be fiúknak. Harry mellett láttam egy nagy rózsaszín dobozt rajta egy masni. A doboz megmozdult. Ember vágod mozgott.

- Harry mért mozog a doboz? – kérdeztem kicsit kétségbe esve.

- Nyisd ki és meglátod. – válaszolta és elkezdte húzogatni a szemöldökét.

- Rendben. – mondtam. Mikor észre vettem hogy lyukak vannak a doboz tetején. Hm.. Levettem a tetejét és egy imádnivaló kiscica volt benne. – Hát ez valami nagyon cuki. – kezdtem sikongatva miközben felemeltem a csöppséget


- Tetszik a csöpi? – kérdezte Harry nagy mosollyal az arcán.

- Imádom, téged is meg ezt a kis husit is. – mondtam. Majd oda mentem Harryhez és nyomtam neki egy nagy csókot. – Fiú vagy lány? – kérdeztem Harryt.

- Kislány. 4 hetes. – mondta.

- De mi lesz, ha turnéztok és … - be se fejeztem a mondatott, de Harry mosolygott.

- Nem lesz gáz le beszéltem a managerrel hogy nem-e gáz hogy egy kiscica is jönne és azt mondta hogy nem. – magyarázta teljes átéléssel. Rose és Zayn csak mosolyogva néztek minket.

- Mi lesz a neve? – kérdezte Zayn.

- Öhm.. Esetleg Lulu? – néztem kérdőn körbe közben még mindig a kezemben volt a macsek és irtó cuki volt. Többiek mosolyogtak és bólintottak a névre. Szóval kismacsek így lett Lulu. Leraktam a földre. Megpróbált mászni valami fergetegesen aranyos volt. A srácok közben neki álltak enni. Én Lulunak szereztem egy párnát, amire egy ideig tud feküdni. Holnap szerintem elmegyünk és veszünk neki pár dolgot. Mikor a srácok befejezték a kajálást. Elmosogattam közben a többiek kitalálták, hogy nézzük filmet. Este megnéztük a Tedet. Jó volt nekem tetszett. Utána még nem voltunk álmosak ezért Rose kitalálta mi lenne ha Twistereznénk. Tudjátok, amikor van egy csomó színes kör és arra kell ráraknotok a kezetek meg a lábatokat. Arrébb toltuk az asztalt, ami a nappaliban volt. Kiterítettük a nagy műanyag vászon és neki kezdtünk. Rose nyert hihetetlen milyen hajlékony. Először Harry aztán Zayn majd én estem ki. Vicces volt. Nagyon elfáradtunk, de megérte sokat nevettünk. Elmentem lezuhanyozni. Átvettem a pizsim, ami egy melltartó és egy póló volt. Harry is lezuhanyozott. Én az ágyon feküdtem és Lulut simiztem, aki dorombolt. Harryn is csak egy alsógatya volt. Éreztem, hogy két kar kulcsolódik össze a derekamon. Lulut leraktam a földön lévő párnájára. Harry felé fordultam és vad csókolózásba kezdtünk egyedül az vettet véget az egésznek hogy nem kaptam levegőt.

- Szeretlek. Ez volt életem legjobb szülinapja. – mondtam és Harry karjai közt elaludtam.



2 megjegyzés:

  1. nagyon jóóó :D kövit mert ha nem gondok lesznek ^^

    VálaszTörlés
  2. ne haragudj, hogy nem kezdek az elejétől olvasni :$ de aranyos sztorinak tűnik, mostantól figyelni fogom ;) :)

    VálaszTörlés